+36 70 454 0093 info@hellostaging.hu

Balatonföldvár legszebb lakásai várnak rád!

Mistral Residence

Balaton. Highlife.

Balatonföldvár a déli part egyik legismertebb nyaralóhelye. Már a XIX. század végén is szívesen választották a hazai arisztokrácia tagjai nyári rezidenciájuk felépítésére a Széchenyi család birtokából felparcellázott telkeket, így alakult ki a csodálatos part menti villasor, a mai Kvassay sétány mellett.

A település nyugodt, elegáns hangulata, az M7 autópályán való könnyű megközelíthetősége, és a közel 3 kilométernyi partszakaszon elnyúló, lassan mélyülő vizű strandjai miatt ma is népszerű. Balatonföldvár a vitorlássport elismert hazai fellegvára. Itt található a déli part legnagyobb kikötője, mely nagyszerű bázist biztosít a vitorlázás szerelmeseinek.

A szakértők egybehangzó véleménye szerint adottságai valamint a fejlesztési projektek miatt a déli part települései közül Balatonföldvár futja majd be a legnagyobb fejlődési ívet és válik 5-10 éven belül a „déli part Füredévé”.

A településen valamint a kikötőben már az elmúlt években is milliárdos értékű beruházásokat hajtottak végre. A tervezett, zömében infrastrukturális és kereskedelmi jellegű, kiemelkedő volumenű fejlesztések, az itt lakók és a turisták magasabb színvonalú kiszolgálásán túl, az ingatlanok értéknövekedését vonják majd maguk után – az elemzői várakozás szerint hasonlóan robosztus léptékben, ahogy az megfigyelhető volt Balatonfüred partközeli sávjában a közelmúltban.

Balatonföldvár nem csak szerintünk a déli part gyöngyszeme, katt ide a LikeBalaton szuper összefoglalójához a településről.

Mistral Residence

A Mistral Residence a Balaton partján egyedülálló –több, mint egy kilométeres-, védett platánsorral szegélyezett Kvassay sétány közvetlen közelében kínál 56 új építésű luxuslakást a minőségi életstílus kedvelőinek. A változatos alaprajzú 1, 2, 3, 4 és 5 szobás lakások között megtalálhatják új otthonukat a nyugodt környezetet preferáló családok, és azok is, akik az ingatlanvásárlással magas hozamot biztosító befektetést keresnek. A társasház lakásaihoz impozáns méretű teraszokat terveztünk, melyekről a felső szintek lakói csodálatos panorámában gyönyörködhetnek, a földszinti lakásokhoz pedig saját kertrész is tartozik.

A hatalmas parkosított kert és kültéri medence biztosítja a lakók nyugodt pihenését. A modern, energiatakarékos hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel, valamint igényes gépészettel felszerelt lakások minden mai elvárásnak megfelelnek. A Mistral Residence nem csak nyáron használható nyaralót kínál, hanem magas színvonalú, jól szigetelt, luxuslakásokat, tégla falakkal, minőségi burkolatokkal és szaniterekkel, ahová büszkén hívhatja vendégségbe barátait, üzletfeleit. A lakások mellé a pinceszinten vagy kertben megvásárolható garázshelyek és tárolók is a tulajdonosok kényelmét szolgálják.

Az épület energetikai besorolása AA+

Az épület megkapta a végleges használatbavételi engedélyt.

 

A lakáskeresőben megtalálja a lakások adatait, és méret, szobaszám vagy ár alapján is kiválaszthatja az igényeinek leginkább megfelelő új otthonát. Ha bármilyen kérdése van, vagy szeretné megkapni a részletes műszaki leírást, írjon nekünk vagy kérjen visszahívást, munkatársaink örömmel segítenek.

Az épületet az Invenio Stúdió építésziroda tervezte – a modern, letisztult, de időtálló design mellett-, az átgondolt, élhető alaprajzi kialakításra is nagy hangsúlyt fektetve. A beruházó cég tulajdonosai jelentős vezetői, üzlet- és ingatlanfejlesztési tapasztalattal bíró közgazdászok, akik az ingatlanfejlesztés területén számos osztrák és magyar projektben szereztek tapasztalatot.

Modern, elegáns design
Nagystílű alaprajzok,
tágas teraszok
Kültéri medence
Pár lépésre a Kvassay sétánytól, strandtól
A déli part legnagyobb vitorláskikötője közelében
Biztos befektetés
Energiatakarékos, hőszivattyús fűtésrendszer
Panoráma
Prémium minőség

Válasszon 2 vagy 3 hálós szabad lakásaink közül, és töltse már a idei nyarat is Balatonföldváron!

+36 70 454 0093

 

Kérdése van? Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

Kapcsolat

Értékesítés:

+36 70 454 0093

info@hellostaging.hu 

Befektetőknek

Az ingatlan befektetői értékét alapvetően két tényező határozza meg: a kiadhatósága (ideértve a bérleti díjakat, a kiadhatóság valószínűségét és időtartamát), valamint a várható értéknövekedése.

A Mistral Residence lakásai az épület elhelyezkedésénél és esztétikai, valamint műszaki megoldásainál fogva az egyik legbiztosabban és legjobb feltételek mellett kiadható ingatlanjai a régiónak. A Balatonhoz illeszkedő karakteres látványvilággal és saját úszómedencével rendelkező épület karnyújtásnyira a víztől, néhány száz méterre a vitorláskikötőtől és a vasútállomástól, a posta, orvosi rendelő, gyógyszertár, éttermek valamint a Kultkikötő közvetlen szomszédságában hatalmas előnnyel indul a turisztikai jellegű hasznosítás tekintetében. Ez pedig még azok számára is fontos lehet a jövőben, akik most nem elsősorban befektetői szemmel tekintenek rá, hanem állandó saját használatra veszik meg az ingatlant.

Lakáskereső

Lokáció

Balatonföldvár, Motel stny. 2, 8623 Hungary

Balatonföldvár, Budapesti út 1, 8623 Magyarország

Általános iskola

Általános iskola

Balatonföldvár, Gábor Áron u. 1, 8623 Magyarország

Mesevár óvoda

Mesevár óvoda

Balatonföldvár, Kőröshegyi út 13, 8623 Magyarország

Polgármesteri Hivatal

Polgármesteri Hivatal

Balatonföldvár, Petőfi Sándor u. 1, 8623 Magyarország

Rendőrség

Rendőrség

Balatonföldvár, Kőröshegyi út 2, 8623 Magyarország

Posta

Posta

Balatonföldvár, Széchenyi Imre u. 5, 8623 Magyarország

Háziorvosi rendelő

Háziorvosi rendelő

Balatonföldvár, Szabadság tér 1, 8623 Magyarország

Gyógyszertár

Gyógyszertár

Balatonföldvár, Petőfi Sándor u. 2, 8623 Magyarország

Nyugati strand

Nyugati strand

Balatonföldvár, Rákóczi Ferenc u. 32, 8623 Magyarország

Keleti strand

Keleti strand

Balatonföldvár, Somogyi Béla u. 7, 8623 Magyarország

Kikötő

Kikötő

Balatonföldvár, Somogyi Béla u. 1, 8623 Magyarország

Szántódi komp kikötő

Szántódi komp kikötő

Szántód, Rév u. 1, 8622 Magyarország